Prageet Harris Életrajz

Prageet nemzetközi szinten ismert angol médium, 25 éve dolgozik szellemi vezetőjével, Alcazarral és közös alkotásukkal, a Csillagkapuval. A Csillagkapu egy tudatos, szakrális geometrián alapuló szerkezet, amely erőteljes multidimenzionális gyógyító, emelő energiamezőt generál, ami a résztvevőket pillanatokon belül mély meditatív állapotba viszi. A Csillagkapu egy interdimenzionális kapu, amely elősegíti a gyógyulást minden szinten, egészen a DNS-aktiválásig és a kvantumtudatos én megjelenéséig.

Prageet néhány éve Hawaii-on, Maui szigetén élt Osho ashramjában, amikor 1988-ban spontán közvetíteni kezdett egy entitást, aki Alcazarnak, egy univerzális mesternek nevezte magát. Alcazar mély megértést tanúsított az emberi létezés jellegzetességeiről, élénk és együtt érző módon adott magyarázatokat az emberi élet kihívásairól, amelyek korlátozó hitrendszereink béklyóiban tartanak bennünket. Alcazar a szeretet, humor és bölcsesség elbűvölő mestere, aki segít újra összekapcsolódni azzal az igazsággal, amelyet a szívünk mélyén már pontosan ismerünk.

1989-ben Alcazar egy közvetítés során elérhetővé tette Prageet számára a Csillagkapu tervét, egyúttal elkezdődött egy felkészítési folyamat, amelynek során segítette őt abban, hogy az emberi spirituális fejlődést ösztönző új készségeket és technikákat fejlesszen ki.

Alcazar éveken keresztül dolgozott így együtt Prageet-tel különféle tréningek és fejlesztő programok elvégzésére inspirálva őt, megmutatva neki azt, hogyan dolgozzon és segítsen megoldani olyan korlátozó emberi programokat, mint például a gyerekkori traumák, fizikai betegségek, kapcsolati problémák és önkorlátozó minták. Később Prageet tanítani kezdte másoknak, hogyan tudnak egyszerűen közvetíteni, hozzáférni a pszichikus képességeikhez, erősíteni az intuíciójukat és fejleszteni az egyéni tudatosságukat.

A Csillagkapu-projektet Prageet Alcazar vezetésével már sokaknak bemutatta Amerika-szerte, Kanadában és Európában, az utóbbi időben pedig Oroszországba, Izraelbe és Közép-Kelet-Európába is eljutottak. Az egyéni résztvevőkkel való munka évei során nyilvánvalóvá vált, hogy a Csillagkapu egy hihetetlenül erős eszköz, ami lehetővé teszi a korlátozó emberi mintáinkon való felülemelkedést és legmagasabb potenciáljaink megvalósítását.

A Csillagkapu egyike azon élvonalbeli eszközöknek, amelyek az emberi tudatosság gyors fejlődését hivatottak szolgálni. A tudatemelkedés különlegesen hatékony katalizátora, amelynek hatását a különféle rezgések és frekvenciák egyvelege adja. A Csillagkapu energiái elősegítik az előző életekre való visszaemlékezést és a korábbi életekben már elért pszichikus képességek újraaktiválását. Lehetővé teszi, hogy mélyebb bölcsességhez és más dimenziók tudásához hozzáférjünk, érezzünk és bizonyos esetekben akár lássuk is a magasabb tudatosságú lényeket és energiákat, például az angyali birodalmakból, vagy a felemelkedett mestereket és különféle csillagnemzetek tagjait, akik más dimenziós valóságokban léteznek körülöttünk az Univerzumban.

Ezek az élmények, észlelések vezetett meditációk során történnek, miközben a résztvevők rezgése folyamatosan növekszik, ami egyúttal a multidimenziós DNS alvó szálait is újraaktiválja. Kryon is sokszor beszél arról, hogy a 12 szálú DNS jelenti a kulcsot ahhoz, akik vagyunk, voltunk, ahogy a fizikai rendszerünk működik, továbbá az univerzumban betöltött egyéni szerepünkhöz és Istennel/Szellemmel való közvetlen kommunikációhoz is.

Miért tartják a Csillagkaput az emberi tudatfejlődés élvonalbeli eszközének? Mert segítségével nincs többé szükség évtizedekig tartó meditációs és terápiás tevékenységre – a Csillagkapu közvetlenül megmutatja a Lélek nagyszerűségét és határtalanságát, a korlátozó mintákat, visszatartó tényezőket pedig egyszerűen eldobhatod. Ez a legjobb része – hogy nem kell semmit „tenned” -, csak egyszerűen belelazulnod egy intelligens kvantum energiamezőbe, miközben a tudatosságod érezhetően kitágul.

A Csillagkapu teljesen új módját jelenti az egyéni tudatosságunk fejlesztésének. Nincs szükség kemény munkára, csak arra, hogy lazíts egy jót és megengedd, hogy a legmagasabb szintű tudatosságod átitassa és felemelje a jelenlegi emberi létezésed élményét.

TheStargateExperience.com

Julieanne Conard

Julieanne Conard 2012 óta dolgozik Prageettel és vesz részt a Csillagkapu projektben. Erőteljes kapcsolat fűzi a Csillagkapuhoz, és Alcazartól hozzá is érkeznek közvetített üzenetek. Alcazar vezetésével Julieanne kifejlesztett egy új típusú energetikai öngyógyító rendszert, amely Az élet esszenciája nevet viseli (The Essence of Life). Prageet és Julieanne együtt utaznak és osztják meg az emberekkel világszerte a Csillagkapu-élményt.