Anders Holte – az angyali hangú dán énekes

Dán vagyok, Koppenhágában születtem és nőttem fel, és itt kezdtem zenét tanulni. A koppenhágai egyetemen, majd a Dán Királyi Zeneakadémián szereztem végzettséget mint énekes, énektanár és kórusvezető.

Már jóval azelőtt énekes voltam, hogy ennek tudatában lettem volna. Az első azzal kapcsolatos emlékeim, hogy az embereket megérinti az, ahogyan énekelek, kisfiú koromból származnak. A dalok számomra a zene nyelvén elbeszélt történetek, én pedig szeretek történeteket mondani. Másrészt a tiszta hangok révén elérem az elmenélküliség állapotát, ahol semmit nem kell magyarázni. Ezekben a pillanatokban az ének imává válik, és megérkezem a létezés időtlen állapotába.

Klasszikus zenei képzettség
Legyen szó akár egy klasszikus kórusról, akár egy pop/jazz együttesről, az a cappella zene mindig a szívem csücske volt. Több mint egy évtizedig basszbaritonként csak klasszikus zenét énekeltem. A dán rádiókórus tagjaként olyan közismert karmesterekkel dolgozhattam együtt, mint például Herbert Blomstedt, Gerd Albrecht vagy Gary Bertini. Ezután évekig a Musica Ficta nevű vokális társulatban énekeltem klasszikus és kortárs zenét. 15 éve pedig a VoiceByChoice nevű dán vokális csapat énekese és zenei vezetője vagyok, klasszikus és pop/jazz énekesekkel, sőt, néhány operaénekessel is büszkélkedhet társulatunk. Jelenleg Münchenben élek, és énekesként, zeneszerzőként és hangtanárként is dolgozom. Időmet megosztom a VoiceByChoice zenekar és más itteni, bajor zenekarok között.

Spirituális útkeresésem
A zenei útkeresésemmel párhuzamosan kezdődött bennem a spirituális tudatosság kibontakozása... habár akkor ezt még nem tudtam megfogalmazni. 2006-ban részt vettem egy Kryon-szemináriumon, ami fordulópont volt az ébredésemben. A szemináriumon átéltek hatására készült el a Lemurian Home Coming (Hazatérés Lemuriába) című albumom. Ez a cd zenei téren szintén fordulópontot jelentett, ezt követően fordultam a zene spirituális dimenziója felé.
A spiritualitás számomra több, mint az élet filozofikus szemlélete – a spirituális megértés világosságot hoz a mindennapjaimba, és emberként élt életünket kontrasztosabb és kifinomultabb perspektívába helyezi. Ez a szemlélet lehetővé teszi, hogy az élet alapvető kérdéseit új nézőpontból közelítsem meg, és ez mindig is mélyen érdekelt.

Interdimenzionális zene
Az utóbbi néhány évben az azzal kapcsolatos érzékelésem és megértésem, hogy miről is szólhat a zene, jelentős mértékben kiszélesedett. Legutóbbi „felfedezésem”, az interdimenzionális zene azt jelenti, hogy egyetlen tónust többrétegű harmóniává bontunk ki – ilyenkor ez az egyetlen hang válik hihetetlenül fontossá és egészen másfajta jelenlétet igényel... nemcsak tőlem, de a hallgatóközönségtől is.
A zenei hátterem egyértelműen a klasszikus zene, amelyeben nagy hangsúly esik a gyakorlati képességekre. Ma is egyetértek azzal, hogy fontos, hogy jók legyünk a szakmánkban, de azt is megértettem, hogy nemcsak a képesség számít, hanem a zene mögött húzódó szándék is. Ez az, ami mélységet és tisztaságot ad a zenének, a stílustól függetlenül... és sok esetben ez a legfontosabb.

„Nagy felbontású” zene – és élet
A véleményem szerint a legjobb zene a „nagy felbontású zene”. Ezáltal a fizikai létezésünkön jóval túlmutató dimenzióval kapcsolódunk össze, amit a zene vagy hangok mögött meghúzódó tudatos szándék hív életre. Ez a zene több egyszerű hangulatjavítónál: megnyit egy kaput az érzékelés más szintjeihez, ezzel emlékeztetve arra, hogy a dimenziók a tudatosság szintjei, amit rég elfelejtettünk. Röviden a hang tudatosság jelenti az első lépést a valódi lényünkkel összekapcsoló magasabb frekvenciához.
Nagyban hasonlít ez a költészethez, ahhoz, hogy az alkotó speciális módon illeszti össze a szavakat – a zene is a tónusok, harmóniák, melódiák és az érzés egyedi kombinációja.
Az éneklés hozzásegít ahhoz is, hogy kapcsolatba kerüljek azzal a részemmel, amelyik tudja, hogy minden rendben van és az élet sokkal több annál, mint ahogy korábban hittük.
Az éneklés révén az élet is úgyszólván „nagy felbontásúvá” válik... és ha egyszer megtapasztaltad az életet HD-ben, elég nehéz kevesebbre berendezkedni. De miért is lenne erre szükség?
Ne értsetek félre... szeretem az élet és a zene könnyed oldalát is. Ami igazán fontos, az a szándék, ami a tetteink mögött húzódik. Zongorázni lehet a különbséget a között a zene között, amelyet pusztán szórakoztatási céllal készítenek és a között, amely minőségének és „nagy felbontásának” köszönhetően, természetéből fakadóan szórakoztat.
Számomra a „HD-ben élt élet" azt jelenti: a „flow-ban élni". A zenére lefordítva ez akkor történik meg, amikor a zenében átszellemülnek a hangok, az akkordok és a tónusok, és az egésznek olyan komplex, alkímiai együtthatása alakul ki, amely az egyes részek összegénél jóval nagyszerűbb élményekhez vezet, túlmutatva a szórakoztatáson. Ezzel megnyílik egy nagyobb felbontású, több pixelt tartalmazó dimenzió. Számomra ez mindig is a minőséggel, az intenzitással járt és jár együtt.

Anders Holte fellépett a Bíbor Kör 2009-es szemináriumán is, ahol Tobias kérésére elénekelte egyik legismertebb szerzeményét, az I Am Returning címűt. 2011 óta Lee Carroll-lal utazik Európában és részt vesz a Kryon-rendezvényeken, énekével szentséges teret teremtve ezeken az eseményeken. 2012. decemberében Dr. Todd Ovokaitys-szel együtt vezette a 900 fős lemúriai kórust Hawaii-n. Itt jelent meg először a Dream Of The Blue Whale (A kék bálna álma) című albuma is, amelyet partnerével, Cacinával együtt készített. Tonális zenéje, felemelő dalai és dalszövegei számos embert inspiráltak a bolygón, albumait mintegy 60 országban ismerik.

Anders Holte dalaiba és albumaiba itt hallgathatsz bele.